Home 
Család Túlélni a XX-századot I. fejezet
Család Túlélni a XX-századot I. fejezet
I. fejezet |
 |
 |
 |
1. oldal / 3
 Tavasszal, április utolsó hetében összepakoltak, az ajtókat bezárták, elmentek messze munkára, és csak ősszel, szeptemberben jöttek haza. Akkor a keresetből vettek élelmet, ruhát, stb. A nagyapámnak volt négy lánya és két fia, ezek mind mentek az öregekkel ugyanarra helyre, mindannyian egy kasszára dolgoztak. Az édesanyám 1912 őszén ment férjhez egy szintén dorozsmai legényhez. Úgy hívták, hogy Gallai István. A házasságukból 1913. augusztus 18-án született egy fiúgyermek, őt Istvánnak keresztelték. Utána 1915. szeptember 2-án születtem én, Ferenc, de az én születésemet édesapám már nem érte meg, mert 1914 nyarán kiütött az első világháború, és az apámat is elvitték a fivérével együtt, mert ők ketten voltak testvérek. József nevű testvérével ugyanabba a századba osztották be a két Gallait, a Jóskát és az Istvánt, de bizony, amikor a frontra kivitték őket, már az első rajzvonalban egy srapnel közéjük esett, és az apámat szétvágta, aki a helyszínen meghalt. A testvére, Józsi bátyám kórházba került, ott felgyógyult, de nem lett abból már csak nyomorék ember. Így az én apám neve is felkerült az emlékműre, amit a dorozsmai piactéren állítottak fel háború után, még most is ott áll, és akik a dorozsmai földterületről lettek behívva katonának és odamaradtak, azok mindegyikének a neve ott található. Mikor megjött az apámról a holttá nyilvánítás, azután lettünk a hadiárvák nyilvántartásába felvéve. Kaptunk a községtől hadiárva segélyt, úgy emlékszem, 6 koronát ketten a bátyámmal, de ez nagyon kevés volt ekkor. Elment az anyám a helybeli paphoz, annak volt kétszáz hold földje, hogy adjon egy párszáz négyzetöl földet, hadd tudjon termelni egy kis krumplit, de nem adott. Akkor elment az anyám Szegedre szolgálni, úgy mondták akkor, ha valaki elment cselédnek, vagy úgy, hogy elment szolgálni minket, erre az időre a nagyapámékhoz adott nevelésre, s ő minden vasárnap kijött meglátogatni bennünket. Hozott egy kis húst vagy süteményt. Annak nagyon örültünk, csak akkor nem lehetett megenni, mert azt mondták a nagynénik, mert az is volt kettő otthon, ezek még akkor lányok voltak, hogy majd estére meg lehet enni, ha vacsora lesz. Mire odaért a vacsoraidő, akkorra már a nagynénik meg is ették, mi meg követeltük. Ekkor azt értük el vele, hogy megvertek és méghozzá ki is kellett térdelni kukoricaszemre, így aztán máskor, ha hozott az anyám ennivalót, nem is örültünk neki. Egyszer az édesanyámnak feltűnt, hogy nem örülünk a csomagnak, amit hoz, és megkérdezte, talán nem kapjátok el a csomagot. Én meg megmondtam, hogy mindig megeszik tőlünk a nagynénik. Azután az anyám felmondott a munkahelyén, és hazajött Dorozsmára. Ott szegődött el egy nagygazdához, úgy hívták, Eszes Mátyás. Volt neki nagy gőzmalma, sok földje Zsombóban, sok szőlővel, és abba a szőlőbe orosz foglyok dolgoztak. Oda fogadta meg az öreg Eszes Mátyás az anyámat, főzni a munkásoknak.  A nagyapáméknál egy hideg kamrában kellett aludni. Ott volt egy ágy, kukoricacsuhé beledobva, és egy nagy pokróccal takaróztunk télen, nyáron. Télen minden éjjel oda pisiltünk, mert fáztunk. A nagy kemény kosár ott volt a kamrában, egy asztalban, abba gyűjtötték a kenyérhéjat, amit aztán eladtak, mi meg a bátyámmal rászoktunk, és esténként, mikor bementünk feküdni, akkor eszegettük a kenyérhéjat. Erre is rájöttek, hogy fogy a kenyérhéj, eltették onnét más helyre, és mi nem ehettünk több kenyérhéjat. Éhen kellett elaludni. Amikor az anyám elfoglalta az új munkahelyét, minket is kivitt Zsombóba. Ott aztán jó hely volt, sok gyümölcs, szőlő, jó fekhely. Akkor már nem kellett kenyérhéjat enni. Volt szép fehérkenyér, 30 db orosz fogolyra főzött az anyám minden nap. Egyszer kint játszunk az udvaron, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy nagy kiabálás és jajgatás van odabent. Szaladunk be, hát az anyámmal akkor egy fogoly szemtelenkedik. Ekkor valaki beszaladt a szőlőből, megnézte, mi van, és telefonált az úrnak, be Dorozsmára, aki nemsokára jött a csendőrökkel, az oroszt pedig elvitték. Azután őszig nyugodtak voltunk. Ősszel szüret után bepakoltunk Dorozsmára, a háborúnak is vége lett. Én is már négy éves lettem. {nice1}
|
Kiskundorozsmán születtem 1915. szeptember 2-án, a nagyszüleim meg a szüleim kubikusok és téglavésők voltak, nagyon szegényesen éltek.
