|
1. oldal / 3  Én nagyon rossz gyerek voltam, sok minden meg is esett, történt velem. Minden évben a három esztendős ünnepet, a karácsonyt, a húsvétot, a pünkösdöt Dorozsmán lehetett tölteni, mert ott voltak az onokatestvérek, nagynénik, keresztapámék.
Ezeket mind sorba jártuk, a két ünnepen pedig gyalog mentünk oda is, vissza is. Az első alkalommal hat éves voltam, amikor elengedtek. A bátyám meg nyolc éves. Új ruhát kaptunk, de a zsebeket az anyám bevarrta, hogy ne rakjunk bele semmit. Húsvétkor mindenütt megkínáltak tojással, sonkával, kaláccsal, méghozzá mákossal. Nagyon szerettem. Volt három nagynénim, egy keresztapám, aki özvegy volt, akkor édesapámnak a bátyja, akkor a Gallai nagymama, a Jenei mama. Ezt mind sorra kellett járni és meglocsolni. Kaptunk sok cukrot, narancsot, pénzt, de zseb az nem volt, így hát az ajándékokat nem tudtuk hova tenni, fogtuk a kezünkben, meg az ingderekunkba raktuk. A pénzt pedig a számba vettem, mert a két nagynéném jött velem szemben, és tudtam, elveszik tőlem. Úgy is lett. Ami a kezemben volt, azt mindent elszedtek. A pénzt meg lenyeltem, és mentünk tovább. Egyszer csak nagyon görcsölt a hasam. Mondom a barátaimnak, baj van, fáj a hasam. Volt egy üres házhely, azt mondom, majd ide legugyulok, ha majd kijön a pénz, megmossuk, és akkor elköltjük. A cimborák lesték, én meg nyomtam jól, de nem a pénz, hanem a mák jött. A barátaim szétkaparták, mint a pelyvát, ám mégse találták meg a pénzt. Azután, még ami pénzt kaptunk, abból felültünk a hajóhintára, mert láttuk, milyen magasan felmennek vele. Mi is felszálltunk, de bizony nem ment csak addig, ameddig a tulajdonos meglökte. Letelt az idő, le kellett szállni, így a pénzkereset el lett temetve, a narancsot és a cukrot meg elvették a nagynénik, így aztán nem vittünk haza semmit a húsvéti keresetből. Most pedig visszamegyünk a tanyai életbe. Már kezdtem megszokni a tanyán. Tudtam, mi a dolgom, mindig azt csináltam, amit parancsoltak. Jószágőrzés, etetés, udvarseprés, gyümölcsszedés. A ház körül egy hold szőlő, ebbe sok fa is volt. A régi jó gyümölcsök, ami már most nem létezik. Például potyóka szilva, lószemű besztercei szilva. Őszibarack még akkor nemigen volt, de volt kajszi és a János napi apró szemű sárgabarack. Nagyon édes meggy volt, cigányüveg és szentesi meggy. Alma meg lógós lánycsöcsű, nyári selymes, őszi selymes, jakab alma. Ezek mind nagyon jó és ízletes almák, gyümölcsök voltak. Amikor nagyobb lettem, jobban bevontak a munkába is. A Farkas öregapámnak 17 hold földje volt egy darabban. Három ház állt egymáshoz 500 méterre rajta, és egy gyönyörű szélmalom, ami ha egy kis szél fújt, az éjjel nappal mindig forgott. Őrölt rozsot, paprikát, és darált a disznóknak. Mivel a nagyapának kőmíves és ácsmestersége is volt, így János az én nevelőapám lett a mónár. A Ferenc fia a földön dolgozott, a lány, Mária meg semmit nem csinált, csak olvasott, mert hát nyomorult is volt. Aratni a család aratott, csépelni cséplőgéppel csépeltek. Ahol kevesebb gabona termett, ott meg lóval nyomtattak. Nagyapámék mindig cséplőgéppel csépeltek, mert három állítás volt mindig, azaz hat kazal. Mármost a cséplés nagy ünnep volt. Birkát vágtak a munkásoknak, tyúkleves és fontos kalács, mákos, lekváros és túrós lepény. Először a rozsot csépelték el, utána a búza, árpa és a zab jött. A szalmákat külön egy kazalba. Ez a szarvasmarháké, a rozsaljnak, a rozspelyva, a búza, árpa és zabpelyva sarnyúszénával össze lett nyomtatva, ami a lovaké lett télen. Hát erről van egy gyerekkori történetem, majd elmesélem. {nice1}
|
Család 
