Home 
Család Túlélni a XX-századot III. fejezet
Család Túlélni a XX-századot III. fejezet
III. fejezet |
 |
 |
 |
1. oldal / 3  Az én nevelőapám nem sokat törődött velünk, születtek a mostohatestvérek. Lett János, Mihály, Mária, kettő meg halva született. A Farkas nagyapámról annyit, hogy engem nagyon szeretett, na meg a bort és a pipát.
A feleségét üldözte és szidta, de csak ha boros volt. Nagyanyámat minden vasárnap be kellett hozni a templomba, akármilyen idő volt. 1923-ban a Mária is férjhez ment, a nevelőapám testvére. Akkor a nagyapám felosztotta a földet rájuk. Az öreg ház, Márié lett öt hold földdel, a középső ház a Ferenc fiáé hét holddal, a legutolsó és a legrosszabb a nevelőapámé. Ekkor aztán mi bejöttünk a faluba. Apám kifogott egy kis házat 8 mázsa búzáért, az örökségét meg kiadta a lakónak. A malom elpusztult, nem volt, aki gondozza. A nagyapáméknak kommenciót kellett adni, amikor a földet szétosztotta rájuk. Fejenként 8 mázsa búza, 15 csirke, 15 tojás, 10 kiló cukor, 5 kiló só, 10 pakli dohány, egy tucat gyufa, 5 liter petróleum, 1 mázsa burgonya, 2 liter tej, egy csomó túró, fél liter tejföl, 120 kilós disznó és ruházat. Minden harmadik szombaton vinni kellett a járandóságot. Mint már említettem, nagyanyámat minden vasárnap a templomba kellett vinni. Ferenc bátyám ezért kapott egy kocsit, lovat, hogy ő erre kötelezi magát, ha ő eladja a lovat, akkor valakit fogadni kell, aki elviszi a templomba, és ez addig érvényes, amíg a nagyanya él. Mi aztán a faluban új életet kezdtünk, a falut akkor még úgy hívták, hogy Kistemplomtanya. 1923-ban beköltöztünk a faluba. Itt a nevelőapám hozzá fogott kertészkedni, de ő különben a helyi takarékszövetkezetnek volt a főkönyvelője, és a helyi hangyaboltnak ügyvezetője. Ekkor már második osztályos voltam, a bátyám meg negyedik. Az iskola ott volt a szomszédban két perc járásra. Nem is volt szabad elmenni csak 8 óra előtt 5 perccel. Addig, vagyis hajnal négy órától fél nyolcig dolgozni kellett, este meg nem szabad volt 8 óra előtt lefeküdni. Tanulni csak nyolc óra után kellett, vagyis lehetett, de már hajnal négykor ébresztő. Hajnalban és este, amikor már kint nem láttunk, akkor bent pucoltuk a szőlővesszőt és a facsemetét, amit tavasszal elültettünk. Rengeteget meg kellett pucolni. Öt hektár faiskola volt. Akkor a bevételből mindig fizették a napszámosokat, és spóroltak földre. Nekünk sehova nem volt szabad menni, mint más gyerekeknek. Mindig csak dolgozni a templomban. Minden vasárnap el kellett menni a misére, és a hajnali misékre. Ha esett, ha fújt. Egyszer úgy jött ki a lépés, nem mentünk el, másfelé mentünk, úgy gondoltam, úgysem veszik észre. Nem is lett volna ebből semmi baj, csak az lett, hogy egy vendég pap mondta a misét, és mikor hazaértünk és ebédeltünk, azt mondja a fater, na, gyerekek, hát voltatok a misén?. Mi mondjuk, hogy igen. Azt mondja a fater, nem látott, mert ő meg a pap körül kisegítő volt. Mi meg mondjuk a bátyámmal, pedig ott voltunk. Erre ő kérdezi, melyik pap mondja a misét. Erre én mondom, hogy az, amelyik szokta. Erre a fater azt mondta, na ugye, nem volt kendtek a misén! Mert egy vendég pap mondta a misét, és így megfogtak a hazugságon, ráadásul nem is kaptunk ebédet. Mink, mint tanyai gyerekek, bekerültünk a faluba, idegeneknek néztek, sűrűn meg is akartak verni. {nice1} |
