|
1. oldal / 2  Már amikor elértem a nagykorúságot, akkor kikaptam az örökségem a Gallai nagyapám után, ami járt, húsz pengőt.
A bátyám is húsz pengőt kapott, s neki vettek egy szép, fekete posztó nagykabátot, bársony nyakkal. Nagyon szép volt. Tizennyolc pengő volt még, maradt is két pengő az örökségből. Az én húsz pengőmet meg elvették, azt mondták, kell az adósságba. Azóta se láttam. A legényéletem meg úgy telt el, hogy nem bánták, akármeddig voltunk oda, csak mire dolgozni kellett, akkorra itthon legyünk. A bátyám közben hazajött, de besorozták katonának, és itthonról illett bevonulni. Esténként eljártunk a vendéglőbe, színdarabokat tanultunk, és jártunk próbára. Volt a faluban egy jegyző, egy boltos, egy védőnő, egy varrónő, meg egy harangozó. Ezek tanítottak felváltva, de mind más szerepet. Három felvonásos darabokat, hogy egy párat említsek: Férjhez megy a bíró lánya, Huszárkisasszony, Él az Isten, Maharadzsa. Hát ilyeneket. Ezzel teltek el a téli esték, és közben a kislányokat hazakísértük, mert a tanyákból is bejöttek a lányok, legények. A faluban nem lett volna elég fiatal az előadáshoz, a Szegedi Nemzeti Színházból hoztunk, vagyis béreltünk ruhákat, és gyönyörű előadásokat csináltunk. Mindig teltház volt, és meghívtak bennünket a szomszéd falukba is játszani. Például Forráskútra, Üllésre. Üllésen a Kelemen kocsmába. A bevételből kaptunk jó vacsorát, kifizettük a színháznak a ruhák használati díját, és jót táncoltunk előadás után. Ez volt a fizetés, de nagyon szerettük csinálni. Persze ott összeismerkedtünk lányokkal, és kezdtünk udvarolni. Én is kiszemeltem kettő kislányt is, és el is jártam, amikor csak tehettem. Az egyikhez különösen, mert a harangozó lánya volt, és szerettünk hozzájuk menni, mert lehetett harangozni. De ennek a lánynak nem udvaroltam, mert annak volt udvarlója. Csak szórakozni jártunk. A másik, amelyikhez komolyan jártam, bálba is jártunk, oda csak vasárnap mentem, mert annak az anyja meg a nagynénje olyan úrhatnámok voltak, mert a nagynénjééknek volt a faluban egy nagy gőzmalmuk, és nagyon jól ment nekik, a szegényeket lenézték. Ennek a harangozó Bözsinek meg én javasoltam a legényt, az egyik barátomat. Az úgy volt, hogy a faluban május elsején nagy ünnepély volt a piactéren. Voltak kirakodósátrak, cukorkások, és sok minden társasjáték, szórakozóhelyek, és ott sétáltunk mi is a barátommal, a lányok meg külön. Egyszer azt mondja a barátom, úgy hívták, Marci, hogy ki az a lány. Mondom neki, hogy kicsoda, kérdezi, hol laknak. Mondom, hogy messze ide. Vagy három kilométer. Azt mondja, az nem baj, és odamentünk a lányokhoz, összebarátkoztak, és elmentek sétálni. Csak amikor este mentek be a harangozóházhoz, mondja a Bözsi, hogy itt lakik, akkor nézett nagyot a Marci, hogy nem is olyan messze kellett a nagylányt kísérni. Attól kezdve Marci 6 évig udvarolt a Bözsinek, el is jegyezték egymást, mert ez a Marci gazdag legény volt, (17 hold földjük volt) csak nagyon trehány és buta. Ha a Bözsinek nevenapja volt, akkor az ajándékot éntőlem küldte el. Például amikor meg akarta kérni feleségül, én kértem meg neki, mert ő nem mert szólni. Ott ült mellettem, és én a lábammal nyomkodtam az ő lábát, hogy szóljon már, akkor mindig kért egy pohár vizet. Hat pohár vizet ivott meg, mire aztán én mondtam meg, mi járatban is vagyunk, és meglett a lánykérés. Aztán megbeszélték a Bözsivel, mikor veszik meg a gyűrűt, s mikor odaért az idő, Marci elhozta a gyűrűket, felhúzták, ez volt az eljegyzés. A többire majd később visszatérek. Én meg, attól eltekintve mindennapos vendég voltam a Bözsiéknél, mentem a misére. Akkor igencsak ott töltöttem a fele misét, közben ministráltam. Később a Bözsi elhívta az anyámat keresztanyának, mikor bérmálkozott, és sűrűbben összejártak az öregek is. Nekem meg kezdett a Bözsi tetszeni, de én más lánynak csaptam a szelet. {nice1}
|
Család 
