Home 
Család Túlélni a XX-századot VIII. fejezet
Család Túlélni a XX-századot VIII. fejezet
VIII. fejezet |
 |
 |
 |
1. oldal / 2  1943-ban kifogtam a fatertól felesbe, s nem kellett menni napszámba. Nehéz volt az első tavasz, amíg csak valamiből nem bírtunk árulni.
A tél meg elég nehéz volt, nem volt tüzelőnk a szobába, mert télire már meglett a feleségemnek a bútor, s már akkor ágyban aludtunk, csak nagyon hideg volt. Befűtöttem én a kemencébe, míg volt egy kis fűtenivaló, csak az hamar elfogyott, és utána csak akkor fűtöttünk, ha kenyeret akartunk sütni. Nem tudtunk mást kitalálni, az apósomnak volt egy kis Jancsi-kályhája, azt ideadta, és a szomszédból megkértem száraz gallyat, az volt a gyújtós. A ház körül voltak akácfák, azokat nyesegettem lopva télen, nehogy a fater meglássa, összedaraboltuk, a kályhát feltettük a padkára, hogy rövidebb cső kelljen, mert az sem volt. A feleségem odaült mellé, tüzelgetett. Nagy nehezen kiteleltünk. Tavaszkor már nyestem a fákat, metsztem a szőlőt, gyűlt a tüzelő. Következő télre megvolt 400 szögöl füzes, azt is leszedtem a feleségemmel, télen megkötöttem kosárnak, garabolynak, még kicsi kast is kötöttem. 100 kiló búzáért párját úgy, hogy már 1943 telén barátságosabban telt el a tél, mert volt kenyérnekvaló, volt burgonya, tüzelő, bor, pálinka. Vágtunk disznót, volt aprójószág is meg már gyerek is. Az első fiam 1943. augusztus 10-én megszületett. Nagyon örültünk a gyereknek, csak akkor meg mindjárt több lett a kiadás. Jött megint a tél és nekem nem volt cipőm. Akkor jutott eszembe, hogy hoztam én a szerbektől csizmaszárat. Elővettem. Volt egy bérmakomám, az meg cipész volt. Elvittem neki, és megcsinált nekem pár bakancsot a csizmaszárból. Adta neki jó kruppon-talpat, azt meg a honvédségtől loptam, és így lett egy pár jó bakancsom. Amikor a bakancs készen lett, egy szombat este, haza is hozták, de az én feleségem meg beteg volt. Volt fogadva egy kislány, igaz az már nyáron meg lett fogadva, mikor a gyerek megszületett, mert a dolog sok volt az 5 hold földön. Ebből 2 hold gyümölcsös és szőlő volt, a feleségem meg nem bírt a gyerektől dolgozni. Közben meg is betegedett. Rosszul voltam, az asszony beteg, a gyerek kicsi, a föld gazos. Volt tőlünk feljebb egy kilométerre egy házaspár, annak volt 3 lánya és 2 fia. Elmentem és megfogadtam a 3 lányt napszámba, el is jöttek reggel. Amikor odaértek, kimentünk négyen kapálni, haladtunk is. 8 órakor bementünk reggelizni, mikor megreggeliztünk, mondom a lányoknak, hogy egy bent maradhatna mosni és főzni. Hát a középső, a Veca, az maradt bent, csinálta is a munkát. Este aztán a kapálás el lett végezve, a két lányt kifizettem, a Vecának meg mondom, hogy te még holnapra itt maradhatnál. Azt mondja, szívesen. És ott is maradt, úgy megszerette a helyet, hogy nem is ment haza még télen se. Megegyeztünk vele, hogy a feleségem vesz majd neki ruhát, meg is varrja neki, mert a feleségem varrónő volt, ugyan még ma is az. Majd később még rátérek, hogy miért maradt ott a Veca. Majd amikor a komámék hazahozták a bakancsot, a Veca épp sütötte a kalácsot, én hoztam be a bort, volt egy lemezjátszóm, úgy hívták, hogy gramofon, olyan kézzel hajtós, és erre táncoltak egész éjjel a sógorral és a komámmal. A feleségem meg tüdőgyulladással feküdt, nézte őket, mert úgysem bírt aludni. Hajnalba hoztam be pálinkát, reggelig azt ittuk. Reggel meg elmentek haza. Hát így jött össze a doktorral is a Veca, hogy amikor a feleségemhez elhívtam a doktort, az is ott maradt éjfélig, és a Veca kísérte ki. Szerdán már Veca is beteget jelentett, azt mondja nekem, Feri bácsi nekem el kell menni az orvoshoz, mert fáj a vesém. Hát, ereggy, mondom én, de akkor vigyél a faternak egy üveg bort egyúttal. Elkészítettem a két üveg bort. És a Veca elment, de annak ruhája egy volt, kockás és egy kék bugyi. Ünnepen a színét hordta, amikor ment a doktorhoz, köznap meg a visszáját. Szerdai nap a Veca elment az orvoshoz reggel, de már délután a Veca nem jön. Nem tudtuk eltalálni, hogy hova lett. Hát egyszer úgy négy óra felé jön hazafelé, kérdezem neki, hol voltál ennyi ideig, azt mondja sírva, hogy megbántottak az oroszok, hát hol, kérdem én, azt mondja, Semlyékbe, a boglya tövibe, és a bort is megitták, az üveget meg eldobták. Hát mi elhittük, sajnálkoztunk rajta, de szombaton megint menni kellett az orvoshoz. Attólan fogva minden szerdán, szombaton vagy két évig, mire rájöttünk, hogy az orvos szeretője lett. Az pénzelte, ruházta. Az anyjáéknak meg azt mondta, Feri bácsi fizet, jó helye van, és nem ment haza. Eljött az apja érte, és megmutogatta a ruháit. Rengeteg szép ruhája volt, tavaszi kabát, téli kabát, bunda, sok cipő, úgy járt, mint egy nagysága, és az apjának azt hazudta, mi vettük neki a bériből. Mi is jók voltunk vele, mert sütött, mosott, segített sokat, nekem fizetni nem kellett, még ő fizetett utóbb, hogy ott lehessen, és az apjáéknak ne mondjuk meg. Mikor aztán felruházkodott, és mi is lejöttünk a faluba lakni, a Vecának csak el kellett menni haza. {nice1} |
