|
2. oldal / 3
Aztán ősszel a tehenet eladtam, mert az após meghalt és a temetés után én lettem a harangozó, 40 forint havi bérért, és ott hagytuk a Kormos tanyát. Már addig is sírásó voltam, míg a Kormos-tanyán laktunk, de csak az após halála után költöztünk be a harangozó házba. Ott laktunk öten, a két gyerek, a feleségem, az anyósom és én. A feleségem varrt, anyósom eljárt mosni, így éldegéltünk, szegényesen. Mikor ünnepi mise volt vasárnap, vagy más ünnepeken, akkor az egész család szolgálatban volt. A gyerekek ministráltak, a feleségem fújtatott, mert az orgonába a szelet kézi erővel kellett nyomni, és ezért hívták fújtatásnak. Én a papot öltöztettem, és perselyeztem. Az anyós mise előtt virágozta az oltárokat, és az ostyát is ő sütötte nekünk és az üllési templomnak is. Minden szombaton az összes templomot felsepreni, letörülgetni, pókhálózni, stb. Ha halott volt, nekem a sírt kellett ásni, az anyós meg a feleségem harangoztak három haranggal Nyáron, ha vihar jött, harangozni kellett elébe, hogy a jeges felhőt eloszlassa. A templomi ruhákat az anyósomnak kellett mosni, vasalni. Sokszor úgy el voltunk fáradva, hogy még az ennivaló sem esett jól. Hárman-négyen dolgoztunk, és csak én kaptam fizetést, 40 forintot havonta, meg a perselypénz 10 százalékát. Az se sok volt, mert még abba az időbe, 2 és 5 filléreseket tettek a perselybe, nem úgy, mint most, hogy százasokat tesznek bele. Hát most jól megy a magyar népnek! Aki szeret dolgozni, az könnyen él és szépen jár, szép lakása van, nem úgy, mint a kulákvilágban. Mán amikor én harangozó lettem, a háború vége felé voltunk, de még erre volt a sok lőszer az oroszoknak. Akkor jöttek értünk, hogy davaj, gyerünk segíteni rakodni, akkor mentünk. Sokszor két napig is nem engedtek haza, enni sem adtak, úgy szökdöstünk el éjszaka. Mikor az el lett hordva, aztán meg a Tiszára kellett lemenni. A lebombázott híd helyett új vasúti hidat csináltak az oroszok, hogy tudják az utánpótlást szállítani. Hát ott kellett segíteni, onnan is úgy kellett elszökni, mert el nem engedtek senkit. Mikor a zöme már elment az oroszoknak, akkor meg olyan lógós oroszok jöttek. Csavarogtak ezek, meg a nőket keresték, oda mentek, ahol több nő van egy családba, a férfit kilükték a lakásból, egy fegyveres őrzötte, ha el nem ment a háztól, a többi meg a nőket zavarázta. Aki nem bírt elmenekülni, az aztán megkapta a magáét. Szóval ilyen is volt a sok közt. {nice1}
|