Home 
Család Túlélni a XX-századot XI. fejezet - A kocsmáros
Család Túlélni a XX-századot XI. fejezet - A kocsmáros
XI. fejezet - A kocsmáros |
 |
 |
 |
2. oldal / 3
Majd telt múlt az idő, már a bolt rendesen működött, kaptunk bele árut. Kialakítottunk egy vendéglőt, átadtak a főnöknek, egy házaspárnak 350 forint havi fizetésért, fél évig volt ott, rengeteg hiánya lett. Leltárkor azt lecsukták a dutyiba. Akkor hívtak engem kocsmárosnak, de én el is vállaltam, de az instruktor azt mondta, mivel hogy harangozó voltam, hogy nem felelek meg, mert klerikális reakciós vagyok. Hát akkor nem is számítottam rája, de nem kaptak rendes embert. Egyszer csak egy hét is eltelt, éjjel 11 órakor zörgetnek, kérdem, ki az. Mondják, hogy a leltározó bizottság, keljek fel, és vegyem át a kocsmát, mert reggel 7 órakor már ki kel nyitni. Összenéztünk a feleségemmel, hogy mit csináljunk, úgy döntöttünk, átvesszük, csak 350 forintot fizetnek, és még a harangozást is elbírjuk végezni attól, és csak 390 forint lesz a bevétel, s még 70 forint családi pótlék csak jó lesz. Felöltöztünk, elmentünk, már hajnal 4-kor át is vettem a kocsmát. Reggel 7 órakor ki is nyittam. Először elharangoztam az elsőt, utána mentem nyitni a feleségemmel. Ő ott maradt nyitás után én meg visszamentem a papot öltöztetni, beharangozni, mert akkor a papot csak férfi öltöztethette. Mise után megreggeliztem és mentem a feleségem leváltani. Én aztán délig ott maradtam, délután 2 órakor kellett nyitni és este 9-ig, ha bál volt akkor reggel 4-ig. Hétfőn szünnap, takarítás, elszámolás, stb. A kocsma jól ment volna, csak az volt a baj, hogy nem adtak elég árut. Málnaszörpöt azt adtak, amennyi kellett. Volt olyan búcsú az elejibe, hogy az egész búcsún csak málnaszörpöt árultam és rövid italt. Csak a rövid hamar elfogyott. Úgy csináltam, hogy a feleségem a kasszához állt, őneki fizettek. A Bernát Károly keverte az anyagot, zománcos vedrekbe, én meg mértem. Estefelé elfogyott minden készlet, és elment mindenki, amerre tudott egy kis italt kapni. Voltak fekete mérők, Huszta Géza, Ádám Józsi, Vass Imre, Német Sándor, és ezeknek fütyült a rigó. Aztán belátta a szövetkezet is és másik búcsúra már ők is felkészültek. Adtak italt, amennyit kértem, a termeket kibővítettük udvari sátorral, három pénztárt állítottam be, egy a pincébe csak a bort adta, a másik a folyosón, a kijáratnál a sörjegyet adta, a harmadik, a söntésnél a rövidet, a cigit és a bort is adta. 15 alkalmazott volt. Azon a búcsún elfogyott 30 hektoliter sör, 12 hektoliter bor, 12 hektoliter víz és vagy 100 liter rövid. A búcsú 12 órától reggel 4-ig tartott, vagyis a búcsúi bál. Másnap nem maradt annyi ital sem, hogy mi igyunk. Annyi pénzt árultunk, hogy egész hétfőn azt számoltuk a feleségemmel. Két szakajtó aprópénz volt, 5 forint, 2 forint, 1 forint, 10-20-50 filléres. A papírpénz meg kötegszámra volt.A templomnál is nagy forgalom volt, csak az volt a jó, hogy még a mise állt, addig a kocsmába nem igen voltak, hanem amikor a misének vége lett, akkor aztán mindenki ment a kocsmába. Én is végeztem a templomba a perselyezéssel, aztán szaladtam a kocsmához. Az anyósom maradt a templomnál, elpakolt meg ebédet főzött, és egyenként ettünk, mert már akkor sokan voltak, és mindenki szomjas volt. A perselyezésbe is segítettek a templomnál ketten, úgyhogy hárman perselyeztünk. A perselyeket elzártam, és hétfőn estefele olvastuk össze a pénzt. Így aztán három évig voltam kocsmáros. Két évig mind a két állást folytattam, de közben 1952 szeptemberében megműtöttek kétoldali sérvvel, így nem bírtam mind a kettőt folytatni. 1951-ben hozzáfogtunk építeni, és 1952. május 1-jén beköltöztünk az új lakásba, és a harangozói állást lemondtam. Műtét után felgyógyultam, télen megint kiújult az egyik oldal, és 1953 májusában újba felvágtak, s megműtöttek. Már aztán nem bírtam a kocsmát átvenni, táppénzen voltam decemberig, aztán otthagytam a szövetkezetet, de beválasztottak az igazgatóságba, és megválasztottak ellenőrző bizottsági elnöknek. Közben a mostohahúgom férjhez ment egy csorvai komához. A faterék leégtek anyagilag, nem bírták a sok adót, beszolgáltatást és a munkáltatást. Egy szép napot odajön az anyám, hogy gyerekek, estére gyertek el. Nem tudtuk, mit akarnak. A feleségem már akkor a KTSZ-ben dolgozott, mint női szabó, mert valakinek keresni is kellett. Én beteg voltam, a házépítésre meg felvettünk 9200 forint OTP-t. Hát a nagyobbik fiam, Pityu már akkor 10 éves volt, nagyon jó gyerek volt, a Feri meg 7 éves, dolgozni nem szeretett, csak színészkedni, majd erről később. Amikor a feleségem hazaért, elmentünk a faterékhoz, kaptunk egy-egy csésze teát, és azt mondja a fater, hogy azért hívtak el, mert a földet ránk akarják íratni. 8 hold földje volt, ennek sok volt az adója és a beszolgáltatás, marhahús, disznóhús, baromfi, tojás, bor, kukorica, búza, sok minden. Ezekért az állam nem fizetett, ez volt a hadisarc, mert elvesztettük a háborút. Azt mondja a fater, hogy minden darab föld két egyenlő arányban lesz elosztva, a 8 hold 4 darabban volt, 3 és fél hold szőlő és gyümölcsös. Ezeknek meg nagy volt az adókulcsa. Másnap elmentünk minden darabba és sorsot húztunk, kinek melyik oldala jut. Amikor ez megvolt, hazaértünk, már előre meg volt csinálva a papír, hogy milyen ellenértéket kell fizetni. Hát a húgomnak 1000 szögöllel több esett, mert a házzal 1000 szögöl volt, ez mind a húgomé lett, a házzal együtt. Új ház volt rajta, két szoba, előszoba, pince, két nagy melléképület, mert hogy ő lesz az eltartó, vagyis a gondviselő, ezen felül fejenként 500 kéve tüzelő, 100 kiló burgonya, 50 kiló finomliszt. Minden vasárnap egy kiló csibe. Havonta 15 db tojás, kellő mennyiségű ruha, minden nap 1 kiló kenyér, és bolond ésszel elfogadtuk. Holott a fater meg akkor ment nyugdíjba 540 forinttal, és mamára is kapott 100 forintot, csak már akkor tudtuk meg, mikor átvettük a földet, a papírt meg aláírtuk, hogy azért adta ide a földet, mert másképp a nyugdíjat nem kapta volna, ha a föld a nevén van. Így volt olyan fineszes, hogy adóilag ránk ruházta, de telekkönyvileg nem. {nice1} |
