Home 
Család Túlélni a XX-századot XII. fejezet - Mi aztán dolgoztunk erősen
Család Túlélni a XX-századot XII. fejezet - Mi aztán dolgoztunk erősen
XII. fejezet - Mi aztán dolgoztunk erősen |
 |
 |
 |
2. oldal / 3
Mi aztán dolgoztunk erősen, én is meggyógyultam, a Pityu fiam is megnőtt, s ha láttuk, hogy ránk sokasodik a munka, akkor fogadtunk segítséget, közben vettünk egy lovat, csináltattunk egy gumiskocsit, megvolt a fiamnak az öröm. Almaszedéskor jöttek segíteni a gyerekek barátai, keresztcsaládok, mert volt 15, hála Istennek. Amikor paprikát termeltünk, akkor meg a KTSZ-ből a feleségem munkatársai is jöttek segíteni. Így gazdálkodtunk, és 1960 márciusában megalakult a faluban 4 TSZ, illetve 1 TSZ és 3 szakszövetkezet. Előzőleg volt itt egy TSZ, úgy hívták, hogy Dúskalász, de az 1956-ban felbomlott, széthúzták, és ami már közös volt, azt pénzért eladták. Utána 1960-ban megalakult a TSZ ugyanazon a helyen. Az egyik barátom, úgy hívták, hogy Dudás Imre, az lett az elnök. A TSZ neve meg Munkásőr TSZ lett, a másik három szakszövetkezet Rákóczi, Dobó és Mező Imre. Össze lettünk hívva az alakuló gyűlésre. Hát engem akartak elnöknek a Mező Imre szakszövetkezetbe, de én nem vállaltam. De csak erőltették, hogy Gallai legyen, én meg tiltakoztam, hogy nem. Pedig, ha elvállalom, könnyebb életem lett volna nekem és a családomnak is. És még a szakszövetkezet is nagyobbra vitte volna, mert nem olyan vezetést csináltam volna, mint az az elnök, aki lett. Mert ezek csak tönkretették, semmire nem haladt addig, míg le nem váltatták. Mihánt leváltották, az új elnök Gál Jenő lett. Mindjárt fellendült, össze lett vonva a három szakszövetkezet és mindjárt 4-5 millió forint lett a tiszta nyereség. A Mező szakszövetkezetbe engem is csak megválasztottak a vezetőségbe, eleibe jó is volt, de később már a vezetőségnek nem volt szava, csak ahogy az elnök elképzelte, abból nem engedett. A második választásnál már engem megválasztottak ellenőrző bizottsági elnöknek és 1967-68-ban a brigádvezetőséget is elvállaltam. Volt 10 hold spárga és 2 hold földieper, 30 dolgozóra kellett felügyelni, irányítani.Szerettem az embereket, úgy éreztem ők is engem. Legtöbb fiatal volt, lány, legény. Némelyik választott is párt magának, és meghívtak a lakodalmukba. Az én fiaim is nőttek, a legkisebb fiammal, a Ferivel nagyon sok bajom volt, mert nem szeretett dolgozni, otthon abszolút semmit, csak csavargott, ment Szegedre, Kaposvárra keresztapjáékhoz, Pestre nagybácsihoz. Haza csak akkor jött, amikor nagyon kiéhezett, és pénzhiány volt. Mindig gálába szeretett volna lenni: fekete ruha, fehér ing, nyakkendő. Voltak neki félrelépései is, és akkor nekem kellett menni a kapitányságra, a kiskorú bíróságra, akár a büntetést fizetni. Én meg szégyelltem, mert a faluba engem és a feleségem, a családom szerették. Tekintélyes, pontos, józan ember voltam, akkor azt mondtam neki, kisfiam, elég volt a csavargásból, eredj el dolgozni, lesz állandó munkahelyed és pénzed, de ide addig ne is gyere, míg nem lesz munkahely. Többet nem kapott se ruhát, se cipőt, se semmit, elment, dolgozott valahol, és még a színházba is statisztált. Hát egyszer haza jön egy szombaton, és hoz egy csomagot, hát egy frakk volt benne, hát ezt hol vetted? Azt mondja, a színházból hozta, erre mérges lettem, azonnal vidd vissza, mondtam neki, abba akart vasárnap grasszálni. Visszavitettem vele, aztán nem jött egy hónapig. Egyszer hazajött, s azt mondta, elmegy Kaposvárra, mert ott a színház felveszi tanulónak. Én nem hittem el, de az anyja és a nagymama bedőltek neki. Tudtom nélkül felöltöztették és elment, én adtam neki 50 forintot az útiköltségre. Két hétre hazajött, hogy milyen jó helye van, már ösztöndíjas, stb. Én ezt sem hittem. Este már ment is vissza, fölpakolták élelemmel, két hét múlva végleg hazajött. De eladta a paplant, kabátját, mindenét. Egy szál ruhába jött vissza, ezzel befejezte a színházi életet. Később tudtam meg, hogy nem is a színháznál volt, hanem csavargott, és a házinénije ott fogta az értékeit lakbér fejébe. Na, amikor hazajött, elment a textilgyárba dolgozni, fizetés után kitette az éjjeliszekrényre a pénzét, hogy most már ő is keres. Telt-múlt az idő, egyszer csak beállít egy kislánnyal, ottmaradtak estefeléig. Mi meg otthagytuk őket, mert mentünk a színházba. Aztán egy darabig nem jöttek. Az élet zajlott tovább, dolgoztunk a nagyobb fiammal, a Pityuval, hajnalban fölkeltünk korán, és mentünk hűvössel. 10 óráig dolgoztunk, de nagyon, 10 órakor eljöttünk haza, és pihentünk 3-4 óráig, aztán megint mentünk. 1960-ban a községben csináltam egy szép parkot, 200 négyszögöl volt az egész, szép, rózsaszín és fehér szegfűvel, az ágyás szélét beraktam körül rózsafákkal, azon kívül örökzöld élő kerítés vette körül. Azt gondoztam, 300 forint havi bérért. Ezt a saját munkám mellett csináltam. Nagyon szép volt. Aztán a Tanácsháza előtt is kellett csinálni egy kis virágos park-részletet, nagyon szerettem a virágok közt dolgozni. Ekkor már felemelték a béremet 500 forintra és 10 évig ennyi volt. Az árak mentek fel, de az én bérem az maradt 500, de erre még később visszatérek. {nice1} |
